újabb hóvihar és Secchus
Remor 61-én mind?ssze hét mért f?ldre álltunk már csak Secchustól, amikor az id? megint rosszra fordult. Hirtelen fekete fellegek kezdtek gyülekezni felettünk, a hópelyhek el?sz?r csak szállingóztak, majd egyre s?r?s?dtek, míg végül a látótávolság egy-két lépés távolságra cs?kkent – hozzá még metsz?, jeges szél is fújt. Hóvihar volt ez a javából, amit az ?sszes varázstudónk bevetésével sem tudtunk megszüntetni, s?t még enyhíteni se nagyon.
A mostoha id?járásban lehetetlenül lassan tudtunk csak továbbhaladni: jó ha napi egy mért f?ldet tettünk meg. A látótávolság olyannyira lecs?kkent, hogy a felderít?k néha csak hosszú bolyongás után találtak vissza a f?sereghez. Az út teljesen elt?nt a hó alatt, és napról-napra n?vekedett azoknak a száma, akik fagysérülést szenvedtek, esetleg meg is haltak. A papi személyek k?zül hatezret lek?t?tt, hogy takarmányt teremtsenek a hátasainknak, gyógyításra már nem maradt erejük.
A szipolymoha learatása ilyen id?járási viszonyok k?z?tt rutinfeladatból istenkísértéssé változott: el?fordult, hogy a katonák egymás ?vébe kapaszkodva él? láncot alkottak az aratáshoz, mert ha valaki egyedül merészkedett le az útról, akár száz lépés távolságban is végleg eltévedhetett, a nyomokat olyan gyorsan betemette a hó.
?t napi küszk?dés után, még mindig három mért f?ldre voltunk Secchustól, de ez alatt az ?t nap alatt 1200 katonát, és 5000 lovat meg ?szvért veszítettünk el a hideg miatt. A józan ész azt tanácsolta, hogy táborozzunk le, de ezzel halálra ítéltük volna a lovak és az ?szvérek felét, mert a hidegben a szokásosnál t?bb élelemre volt szükségük az életbenmaradáshoz, a szipolymoha pedig kiszipolyozta a f?ldet ahol elvetették, így nem lehetett két nap egymás után ugyanott aratni.
A hadseregnek sürg?sen menedékre volt szüksége, és rengeteg takarmányra, hogy túlélhesse a hóvihart. Sajnos a toroniak ezen a vidéken nagyon alapos munkát végeztek, és tíz mért f?ldes k?rzetben Secchus volt az egyetlen település, amelyet nem égettek porig. Ide gy?lt a felperzselt f?ldek lakossága, és a nemesi felkelés is, el?bbit a toroni flotta menekítette ki, utóbbi pedig hatalmas készletek birtokában volt, és egy-két hónapig bízvást kitarthatott.
Ezekre a készletekre, és Secchus menedéket adó házaira akartam minél el?bb szert tenni. A hátralév? távolságot megtenni viszont az eddigi tempónkkal még vagy három-négy napba telt, és ennyi id? alatt legalább újabb kétezer fagysérülttel -, és halottal kellett számolnunk, a lóállománynál pedig ennél is nagyobb veszteségekre számíthattunk.
Abban is meglehet?sen biztos voltam, hogy Secchus véd?i pontosan tudják, milyen távolságra vagyunk a várostól. B?ven volt rá idejük, hogy felkészüljenek és meger?sítsék a védelmüket. Ha nem sikerül egyetlen rohammal elfoglalni Secchust, elhúzódó ostromra számíthatunk, ez pedig ilyen id?járási viszonyok k?z?tt rettenetes veszteségeket jelentett volna.
Ezért elhatároztam, hogy a hadsereg legjobb katonáit ?sszeszedve er?ltetett menetben a városhoz vonulok, és meglepem a véd?ket. ?sszesen hat zászlót választottam ki. Az I. hadtestb?l az Arany Fény lovagrend zászlaját vittem magammal, mert a hadsereg legjobb nehézlovas alakulata volt. A II. hadosztályból a 7. gyalogoszászlóra esett a választásom, mert Weldarn ostroma során ?k szerezték a legnagyobb tapasztalatot városi harcok terén, és Ormik bevételénél megmutatták, hogy nem felejtették el a tanultakat. A III. hadosztályból természetesen két zászlót is vinnem kellett: a 26-kat és a 31-ket. Ha csak az egyiket viszem, azzal a másikat halálosan megsértem, ha mindkett?t a derékhadnál hagyom, csak bajt kevertek volna. A IV. hadtest egy haonwelli vadászzászlóval járult hozzá a kül?n expedícióhoz, Ralk tábornok pedig egy nehézvértes ork zászlót adott mellém.
A terv az volt, hogy ezekkel a zászlókkal egyetlen nap alatt teszem meg a hátralév? távolságot Secchusig, és egyetlen rohammal elfoglalom a várost. Hogy kicsiny kül?nítményem elegend? lesz-e a város elfoglalásához, az kérdéses volt, mert értesüléseink alapján Secchust mintegy ?tezer nemesi felkel?, és ezer tengerészgyalogos tartotta megszállva, a kik?t?ben pedig három karakka horgonyzott – ha nem sikerül a meglepetés, az er?viszonyok nem sok jót ígértek.
Az ellenség létszámf?lényének kiegyenlítésére a szokásosnál háromszor t?bb csatamágust vittem magammal: ?sszesen húszat. T?bbségük a ?csendes” tudományok beavatottja volt, a mentál-, vagy asztrálmágiáé: azt akartam, hogy az ellenség minél kés?bb figyeljen fel rájuk.
A hátralév? három mért f?ldet tizennégy óra alatt tettük meg, kétszer egy óra pihenéssel. A pihen?k?n nem engedélyeztem a t?zgyújtást (nem mintha a hóviharban mágia nélkül bárki is képes lett volna rá), alkoholt pedig nem hozhattak a katonák, így aztán a zászlóaljak egy csomóba ?sszebújtak, hogy melegítsék egymást. általában véve nagyon mulatságos látványt nyújthatott, hogy a megannyi marcona hadfi reszket? verebek módjára simul egymáshoz. De olyan hideg volt, hogy semmi kedvem nem volt nevetni. Másrészt nem is láttam semmit az ?sszebújó zászlókból, mert a kavargó hóesésben jó ha egy lépésr?l ki tudtam venni, mi van el?ttem. Harmadrészt f?vezéri méltóságomat sutba dobva magam is ?sszebújtam a segédtisztjeimmel.
A hadm?veletben résztvev? zászlók szellemének megt?réséhez a hideg mindenesetre kevésnek bizonyult. átvágtunk a hóviharon, és senkit sem hagytunk hátra az út mellett megfagyni. A maradozók felszerelését átvették a bajtársaik, aki már járni sem tudott, – ilyen is akadt néhány – azt felváltva vitték, vagy lóra ültették. ?sszesen valami harminc katona vált harcképtelenné a menetelés során.
A várost végül Trekam 5-én, az éjk?zép utáni második órában értük el. Itt azután csodával határos szerencsénk volt: egy toroni ?rjárat egyenesen belénk botlott, mi pedig foglyul ejtettük. Miután Szellemgáttal elszigeteltük ?ket a várostól, az egyik mentalistánk megkockáztatott egy gyors vallatást, és megszerezte az aznapra kiadott toroni jelszót. Valamint megtudott egyet s mást a csapatok beosztásáról.
Mivel nem voltak f?l?sleges embereim, akiket a foglyok ?rzésére használhattam volna, végeznem kellett a toroniakkal – ezen a napon egyébként is nagyon távol voltam attól, hogy betartsam a civilizált hadviselés ?sszes szabályát, mert els?sorban a 3. hadsereg túlélését kívántam biztosítani.
Utasítottam pár kísér?met, hogy vegyék el a halott toroniak pajzsát, és igyekezzenek úgy tenni, mintha légiósok lennének, mik?zben k?vetnek. A zászlóknak parancsot adtam, hogy húzódjanak k?zelebb a városhoz, de csak annyira, hogy az ?r?k semmiképpen ne láthassák meg ?ket, aztán a parancsomra t?rjenek el?re.
A városnak természetesen nem voltak k?falai, mivel a polgárháború után a császár leromboltatott minden várfalat, ami nem kapott szerepet a határvédelemben, de volt egy r?gt?nz?tt, két-három ember magas f?ld-, és karósánc, a sáncon pedig ?rtornyok álltak. Toroni szokás szerint ?sszesen ?t kapuja volt a városnak, én pedig az terveztem, hogy legalább egyet felt?nés nélkül a hatalmamba kerítek. Egy északkeletre néz? kaput választottam ki, így kíséretemmel arra vettem az irányt.
Sosem sikerült teljesen levetk?zn?m az akcentusomat, de azért elég t?rhet?en beszélek toroniul és kyrül is, azon a napon pedig kül?nben is úgy süvített a szél, hogy szabályosan ordítanom kellett, hogy a toroni ?r?k megértsék a mondandómat. Miután megbizonyosodtak fel?le, hogy csakugyan tudom a jelszót, a gyanakvás minden jele nélkül beengedtek.
A kíséretem tagjai éppúgy értették a dolgukat, mint én, így az ?r?k meghaltak, miel?tt ráj?ttek volna mekkora hibát k?vettek el. A kaput kinyitottuk, a zászlóim pedig lassan beóvakodtak. Normális esetben legalább ?t ?rtoronyból észrevették volna a t?rténteket, de azon a napon az ?rtornyokban posztoló katonák semmit sem láttak a kavargó hópelyheken kívül.
Ekkor j?tt el az ideje, hogy kiosszam elcsigázott, és átfagyott katonáimnak a fortfer készítményeket, amiket magammal hoztam. Ez egy nagyon er?s kábítószer, és a gyakori használat korai halálhoz vezet, de nagyjából egy napig mindent teljesítményt kisajtol az emberi testb?l, amit csak lehet, igaz utána ólmos fáradságot, bénító izomlázat, és iszonyú fejfájást hagy maga után. A hatás ideje alatt azonban a használó érzéketlen a fájdalomra, a hidegre, a forróságra, az éhségre, villámgyorsan mozog, és az esze is sokkal jobban vág.
Miután mindenki elfogyasztotta a maga adagját a kábítószerb?l, kiadtam a parancsokat a hat zászló parancsnokainak, és dolgunkhoz láttunk. Az ítéletid? továbbra is a kezünkre játszott, mert az utcákra nem ment ki senki, csak ha nagyon muszáj volt, így aztán ellenállás nélkül vonulhattunk a kik?t?ig. A város fontos kik?t?ként és hajógyárként természetesen rendelkezett partvédelmi katapultákkal és naftavet?kkel, de ezeket csak ?t katona ?rizte. Miért is lett volna t?bbre szükség? A falakon ?r?k álltak, a kik?t?ben pedig a császári hadiflotta hajói horgonyoztak.
így aztán minden nehézség nélkül hatalmunkba kerítettük a partvédelmi eszk?z?ket, és a 26. zászlóalj katonái, akiknek korábban már volt szerencséjük elfogott toroni fegyverekkel dolgozni, becélozták az ellenséges hajókat – id?igényes, és nehéz feladat, ha az ember nem látja a célpontokat a saját szemével, és próbal?véseket sem adhat le. Amíg a tariniak ezzel bíbel?dtek az Arany Fény lovagrend zászlaját felállítottam a város f?terén, azzal a paranccsal, hogy tiporjanak le mindenkit, aki a térre merészkedik. Sejtettem, hogy riadó esetére a tér van kijel?lve az egyik f? gyülekez?pontnak.
Support creative writers by reading their stories on Royal Road, not stolen versions.
A maradék négy zászlóval pedig k?rbevettem a toroni tengerészgyalogosok szálláshelyét, a f?tér k?zepén álló Tharr-székesegyházat. El?sz?r velük akartam végezni, mert ?k voltak az ellenség legnagyobb harcérték? alakulata. A templomot régi fazsindelyek fedték, és a hó szerencsére nagyrészt lecsúszott a meredek tet?r?l, így a haonwelli vadászok tüzes nyilakkal fel tudták gyújtani az épületet. Bár alapvet?en nem akartam gyújtogatni, mert féltettem a városban felhalmozott készleteket, ezúttal nem vállaltam kockázatot a t?zzel, mert a legk?zelebbi épület is száz lépésre volt a székesegyháztól.
A vihar b?mb?lése elnyomta a t?z ropogását, de a félrevert harangokat, és a felharsanó kürt?ket már a szél süvítésén keresztül is meghallottuk. és r?gt?n utána az els? tengerészgyalogosok is kirontottak, egyenesen a várakozó katonáink pengéje elé. Perceken belül az ?sszes bejárat k?rül halmokban hevertek a toroniak holttestei. Az élelmesebbek az ablakokon próbáltak kiugrani, de ott is csak a mi embereink várták ?ket.
Nem sokkal kés?bb megjelentek az els? nemesi felkel?k a f?téren. Keskeny utcákból bukkantak ki az álmukból felvert toroniak, és a kavargó hófügg?ny miatt nem vették észre az Arany Fény lovagjait, egészen amíg a hosszú nehézlovas kopják a testükbe nem fúródtak. A lovagok mind bírták a szellem hatalmát, és aki a harmadik szemével fürkészi a k?rnyezetét, annak a látását semmilyen evilági vihar nem homályosítja el.
K?zben a derék 26-osok sem tétlenkedtek, amikor parancsot adtam a haonwelli vadászoknak, hogy l?jék ki az els? nyilaikat, a tariniak parancsnokának is üzentem szellemnyelven. Két hajót már az els? sorozat telibetalált: ezeknek a teljes f?fedélzetét el?nt?tte az ég? nafta, és miel?tt felocsúdhattak volna, a t?rpék már újra tüzeltek. A két karakka lángolt, a katapultok nehéz l?vedékei, pedig fedélzeteket szakítottak át, lékeket üt?ttek a hajók oldalán, és k?-, meg faszilánkokkal ritkították a legénységet.
A harmadik hajó azonban csak csekély károkat szenvedett, mert az ügyeletes toroni tiszt, akinek helyén volt az esze és a szíve is, kiengedte a horgonyfékeket, majd riadót fúvatott. A karakkán csak egy id?vet? volt ébren, de ez éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy a hajó a k?vetkez? sortüzet is megússza k?nnyebb sérülésekkel, a harmadik sort?zre pedig már felelni is tudott.
Ez fordulópontot jelentett a toroni flotta, és a partvédelmi ütegek csatájában. A hajó mozgó célpont volt, a t?rpék állásai azonban nem – nemsokára súlyos k?vek, és ég? nafta zúdult rájuk. Négy órás t?zpárbaj után a tariniak vagy negyven katonát elvesztettek, és az ?sszes üteg használhatatlanná vált. A parti épületek nagyrészt lerombolódtak és leégtek. A naftát tároló két medence is kigyulladt, de szerencsére a toroniak gondoltak az ezzel járó veszélyekre, amikor a védelmi rendszereket építették, és a medencéket vastag f?ldgátak választották el a kik?t? t?bbi részét?l, így az elolthatatlan t?z nem terjedt tovább. Ekkorra egyébként két toroni karakka is teljesen harcképtelenné vált, és csak arra telt t?lük, hogy a mi tüzérségünk elnémulása után nagy nehezen elvánszorogjanak. Az egyik nem is tudott már elverg?dni a k?vetkez? biztonságos kik?t?ig, hanem másnap elsüllyedt a nyílt tengeren.
A megmaradt hajó – szintén némileg megtépázva – ezután beszüntette a tüzelést – a városban folytatott küzdelem ezen a ponton teljesen áttekinthetetlen volt a császáriak számára, és nem akarták mer? véletlenségb?l megsütni a sajátjaikat.
K?zben az utcákon vívott küzdelemben a meglepetésnek, és a tapasztalt katonák nyújtotta f?lénynek k?sz?nhet?en végleg a hely?rség f?lé kerekedtünk. Nagyjából egy óráig tartott, amíg a templomban annyira elharapózott a t?z, hogy az épület falai is elkezdtek ?sszeomlani. A tet? azonban már korábban beszakadt, és kétellettem, hogy ezt sok tengerészgyalogos túlélte volna, ezért, amikor a falak fenyeget?en inogni kezdtek, a három nehézgyalogos zászlót elküldtem, hogy tisztítsák meg a k?zeli utcákat a nehézlovasaink által rendetlenségbe hozott felkel?kt?l. A haonwelli vadászok k?zben laza k?rt formáltak a még mindig ég? templom k?rül arra az esetre, ha mégis életben lenne odabent még néhány tengerészgyalogos, de vagy mind meghaltak már, vagy a viharban sikerült kijátszaniuk a haonwelliek éberségét. K?zben leszállítottam a lóról az Arany Fény lovagjait, és ezúttal kopja helyett karddal, nekiláttam velük kitakarítani az utcákat.
K?zben a mentál-, és asztrálmágusaink sem tétlenkedtek, hanem tovább fokozták a mágiájukkal szemben gyakorlatilag védtelen nemesi felkel?k zavarodottságát. Az ? els?dleges feladatukul egyébként azt jel?ltem ki, hogy akadályozzák meg, hogy az ellenség elpusztítsa a felhalmozott takarmányt.
Mire a nap felkelt a toroni hely?rség nagyrészt harcképtelenné vált. A tengerészgyalogosok k?zül valószín?leg senki sem élte túl, a nemesi felkel?k k?zül pedig vagy ezer elmenekült a kapukon át, és mi is nagyjából ezerrel végeztünk. További ezer meghalt azokban az ?sszecsapásokban, amik vagy tévedésb?l, vagy a csatamágusaink tevékenysége folytán a toroni alakulatok k?z?tt robbantak ki. A maradék kétezer pedig továbbra is t?kéletes káoszban ?rvénylett a városban. A tisztjeik mindent megpróbáltak, de a meglepetés, a varázstudóink, a vihar, és az ellenállási gócokat sorra felszámoló, ?sszehangolt mozdulataink eleve kudarcra ítéltek minden próbálkozást. No meg ezek nem a légiók kiválóan kiképzett, erejük teljében lev? tisztjei voltak, hanem túl ?reg, illetve túl fiatal tartalékos tisztek.
Mi nagyjából száz katonát veszítettünk az egész éjszaka során.
A nappal még gyászosabban alakult a toroniak számára, mint az éjszaka – hiába voltak továbbra is legalább annyian, mint mi, a szervezetlenségük továbbra is k?nny? prédává tette ?ket. Napkeltekor kiadtam az engedélyt a csapataimnak, hogy mostantól ejthetnek foglyokat, és amikor a katonáim az eddigi kíméletlen támadások helyett megadásra szólították fel a toroniakat, azok t?megével szüntették be az ellenállást – mivel a fegyvereiket sokan már korábban elhajigálták ez nem eshetett kül?n?sen nehezükre.
Tartottam az egyetlen megmaradt hajó t?zerejét?l. A karakka még mindig a kik?t?ben cirkált, és úgy gondoltam, hogy amint biztosan tudják, hogy az ?véiket ki?ztük a városból, a császári hajó lángba borítja majd Secchust, én pedig csak a már amúgy is kimerült csatamágusaimat tudom majd szembeállítani az ? t?zerejükkel.
Viszont, ha szert teszek elegend? mennyiség? kyr túszra, a hajó parancsnoka talán hajlandó lesz fontolóra venni egy egy-két napos fegyverszünetet a foglyaink szabadon engedéséért cserébe. Ennyi id? alatt talán meg tudjuk javítani a partvédelmi ütegek némelyikét, de a mágusaink, és a paplovagjaink legalábbis pihenten nézhetnek szembe a kihívással – olyan hajót pedig még a toroniak sem építettek, ami kiállja négyszáz Ranil-lovag, és húsz csatamágus egyidej? támadását. Ha pedig az V. hadtest is befut id?k?zben, akkor végképp els?pr? lesz a mágikus túler?nk.
Délre járt, mire az utolsó toroni alakulat is elmenekült, vagy megadta magát, és a toroni karakka valóban tüzet nyitott, bár egyel?re csak két katapulttal, mintha nem lennének egészen biztosak a dolgukban.
Ekkor kiküldtem egy csónakot a toroni hadihajóhoz, három fehér hajjal keretezett fejjel, és az üzenettel, hogy hajlandó vagyok a t?bbi túszomat szabadon engedni, ha a toroni karakka kihajózik az ?b?lb?l, és belegyezik negyven óra fegyverszünetbe. A túszok felét a hajó azonnal felveheti, a másik felét negyven óra múlva szélnek eresztjük a város kapuinál. A fejekb?l láthatta az ellenséges hajó kapitánya, hogy nem tréfálok, és, mint a legt?bb kyr, ? is a szívén viselte a fajtájabéliek sorsát, úgyhogy hajlandó volt belemenni húsz óra fegyvernyugvásba. Hétszáz túszt r?gt?n el is küldtem neki csónakon, de, hogy az alku betartasát biztosítsam, ezek mind emberek voltak, az értékesebb foglyokat egyel?re megtartottam.
A húsz óra fegyverszünetben kevés munkát tudtunk elvégezni, egyrészt mert még mindig hétszáz fogoly ?rzésér?l kellett gondoskodnunk, másrészt mert az embereimet leterítették a fortfer utóhatásai. én magam is csak nehezen tudtam éber maradni, de valakinek vezetnie kellett az els? négy órás ?rséget, és úgy gondoltam, hogy ez remek alkalom a példamutatásra. Miután azonban leváltott a 26. zázlóalj parancsnoka, tíz órát aludtam egyhuzamban, és akkor sem magamtól ébredtem fel, hanem egy parancs?rtisztem keltett.
Amikor a fegyverszünet véget ért, nem mondhatnám, hogy t?kéletesen kipihent volt minden katonám, vagy akárcsak egyik is, de a meleg házak, a b?séges étkezés, és a zavartalan alvás azért megtette a hatását. Miután szabadon engedtük a maradék foglyainkat, minden pillanatban vártuk az ellenséges karakka visszatértét.
A továbbra is tomboló ítéletid?ben kockázatos vállalkozás volt behajózni a secchusi ?b?lbe, mert a part arrafelé meglehet?sen sziklás, de a toroniak megkísérelték, és szerencsével jártak.
Amikor bizonyossá vált, hogy a hajó bejut a kik?t?be, az Arany Fény lovagjai lecsaptak. Valamennyien latba vetettük minden hatalmunkat, amit Ranil nekünk adott, hogy ?sszeroppantsuk a hajó mágikus védelmét. K?zben a toroniak l?ni kezdtek amint l?távolba értek, minden naftavet?jükb?l, és katapultjukból. Ezúttal szemmel láthatóan elt?kélték magukat, hogy elpusztítják a várost.
A katapultok l?vedékei nem okozhattak igazán súlyos kárt, legfeljebb lerombolhattak néhány épületet, de a naftavet?k k?nnyen megfoszthattak volna minket a készleteinkt?l, amelyekért az ?sszes nehézséget vállaltuk. Tíz csatamágust bíztam meg a feladattal, hogy minden lehetséges módon akadályozzák a tüzek terjedését, és melléjük adtam a két ork zászlót, a t?rpéket, és a dwoon gyalogos zászlót.
Kevesebb mint egy fél óráig tartott szétzúzni a toroni hajó mágikus védelmét, azalatt három sorozatot tudtak kil?ni. ?sszesen kilenc helyen gyulladt fel a város, de csak egy t?z volt képes komollyá válni – a toroniaknak sikerült felgyújtaniuk az egyik takarmány-raktárat, és a száraz széna pillanatok múlva nagy lánggal égett az egész épületben. Ezt a tüzet is sikerült elszigetelnünk, de kioltanunk nem – egész nap égett, és egy zászló állandó munkája volt féken tartani.
A toroni karakka azonban végre védtelenné vált a csatamágusainkkal szemben, akik nem is haboztak kihasználni az alkalmat. A tüzérek k?zül kett?t sikerült a saját hajójuk ellen fordítani, míg a kormányos egy sziklafalnak fordította a hajót. A matrózok k?zül sokon halálos levertség lett úrrá, néhány tengerész pedig a toroni varázstudók ellen fordult. Id?vet?k nélkül a hajó a viharban nagyon nehezen irányítható lett volna, de sajnos nem sikerült minddel végeznünk, és a toroniak végül úrrá lettek a helyzeten. De az amúgy is sérült hajó további súlyos károkat szenvedett, a naftavet?ik pedig mind használhatatlanná váltak.
A karakka az ?b?l kijárata felé fordult, és mi hagytuk elmenni. Nem tudtam, hogy a szabadon engedett nemesi felkel?k nem kísérelnek-e meg újabb támadást, ezért tartalékolni akartam a mágusaim erejét.
El?vigyázatosságom feleslegesnek bizonyult, a toroniak aznap már nem tettek újabb kísérletet Secchus visszavételére, az este folyamán pedig befutott az V. hadtest.