Az út Dervontól az Unióig

  Dervon, más nyugat-quironeiai városokhoz képest viszonylag nagy jelent?ség?nek mondható, ugyanis azok a nyugati nomádok, akik sokallják a toroni vámot, itt adják el az áruikat f?ként aszisz és tiadlani keresked?knek. Ennek a kereskedelemnek az élénkségér?l, és a város viszonylagos jelent?ségér?l fogalmat alkothatunk magunknak abból a tényb?l, hogy Toron mind a mai napig nem vette a fáradságot, hogy elfoglalja.

  Minket azonban meglehet?sen népes (és a dervoniak által cseppet sem szívesen látott) fogadóbizottság várt: a Vas Fiainak f?n?ke, az Ograth nembéli Ragg fia Ghord, mintegy négyezer harcosával; háromezer k?nny?fegyverzet? és ?tszáz nehézfegyverzet? gyalogossal meg ?tszáz farkaslovassal. Megjegyzem, a farkaslovas elnevezés megtéveszt?: még a leger?sebb farkas is csak r?vid ideig képes egy feln?tt orkot a hátán hordozni. A farkaslovasok valójában k?nny?fegyverzet? gyalogos portyázók, akik legfeljebb csatákban ülik meg a farkasaikat.

  Mint már említettem, ezzel az ork t?rzzsel régi kelet? fegyverbarátságot ápoltunk, így aztán, amikor el?re küld?tt futárjaim értesítették az orkokat a j?vetelünkr?l, elénk siettek, hogy a nehéz terepen el?re haladó, hosszan elnyúló menetoszlopot segítsenek megvédeni a nyugati nomádok rablótámadásaival szemben. Mivel az orkok nem kívánták sem a mi készleteinket megterhelni, sem fosztogatásokkal ellenünk hangolni a lakosságot, szokásukkal ellentétben rengeteg élelmiszert hoztak magukkal disznócsordák képében, és ezek egy részéb?l a partraszállásunk ?r?mére kiadós ünnepi lakomát készítettek.

  A lakoma után megvitattuk a további teend?ket. Az utunk ritkán lakott, élelmiszerekben szegény vidéken vitt a Dwyll Unióig, de ezzel el?re számoltunk. Hiába voltunk azonban b?vében az élelmiszereknek, nem volt elegend? szekerünk ahhoz, hogy elszállíthassuk. A gyors hajókon el?re küld?tt szálláscsináló tisztjeink ugyan vásároltak a nyugati nomád t?rzsekt?l jó pár szekeret, de sajnos sokkal kevesebbet, mint amennyire számítottunk. Nem volt más hátra, új szekereket kellett készítenünk, és a málha egy részét szétosztanunk a gyaloglók k?z?tt.

  Marnir 50-én már megfelel? mennyiség? szekér állt rendelkezésünkre, így menetünk elindulhatott. Az els? tíz napban tartottuk a terv el?írta napi ?t mért f?ldes menettávot, de aztán jó egy hónappal korábban a vártnál, bek?sz?nt?tt a tavaszi olvadás. Az út végtelen sártengerré változott, a szekerek pedig beragadtak. Mágiával ugyan újra járhatóvá tehettük volna az utat, de azt sajnos számos kisebb folyó és patak keresztezte, amelyeken nem vezetett át híd, így mágusaink erejét kénytelenek voltunk ezek befagyasztására tartalékolni. Most vettük csak igazán hasznát az orkoknak, és pompás állóképességüknek, ugyanis ett?l fogva Ghord t?rzsf?n?k csapatai vették át a menetoszlop teljes védelmét, saját katonáinkat pedig befogtuk a szekerek mozgatásához.

  Minden er?feszítés ellenére csak keservesen lassan haladtunk, napi két mért f?ldnél soha nem t?bbet. Az olvadást pedig hosszan tartó, állandó es?zés k?vette. Mintegy harminc napig tartott ez az áldatlan állapot, amikor imáink végre meghallgatásra találtak. Ha fohászkodásunk ezúttal nem is hozta vissza a tél hidegét, a nyár melegét sikerült siettetnünk; Ranil kegyelméb?l végre kitisztult az ég, és a Nap felszáríthatta az utat. A család eddigre meglehet?sen elcsigázott állapotba került, így háromnapi pihen?t rendeltem el, majd Marrak 37-ét?l megújult er?vel folytattuk utunkat.

  Eddig szerencsésen elkerültük a rablótámadásokat, mert a Vas Fiainak veszett hírük volt Ediomad határvidékén, és még az aunok sem kockáztatták meg a támadást a menetoszlopunk ellen, amikor neszét vették, hogy az orkok védelme alatt állunk. Marrak 41-én azonban, pár napnyi járóf?ldre a Vas Fiai szállásterületének határától a jobb oldalvéd parancsnoka jelentette, hogy jár?rei ellenséges érzület? lovasokba ütk?ztek. El?sz?r nomádokra gyanakodtunk, de els? foglyaink hamar kivallották, hogy toroniakkal állunk szemben, méghozzá Rhin tartomány három lovasezredével. Ez nagyjából 4000 ellenséges lovast jelentett (egyik ezred sem volt teljes létszámú), ami nagy er?, de foglyaink egybehangzóan állították, hogy az egyetlen toroni sereg száz mért f?ldes k?rzetben. Szerencsére a toroni f?er?k még jócskán m?g?ttünk álltak.

  If you stumble upon this narrative on Amazon, be aware that it has been stolen from Royal Road. Please report it.

  A másik szerencsénk az volt, hogy a toroniak alábecsültek minket, nem vették számításba a k?ztünk és az orkok k?z?tt lév? fegyverbarátságot. A máskül?nben oly kit?n? toroni hírszerzés a mi esetünkben rendre cs?d?t mondott. Noha dwoon f?ld?n tevékenyked? kémei révén idejekorán értesült hazatérési szándékunkról, a menettervünket a vezérkar szigorú titoktartása miatt nem tudták megszerezni, és mire a hír, hogy behajóztunk, végigfutott a toroni parancsnoki láncon, már túl voltunk az utunk egynegyedén. További napokat a toroniak azzal vesztegettek el, hogy mérlegelték a veszélyeket, amelyek megtámadásunkkal jártak volna, amíg az obaszok nagykirályának zászlaja alatt hajózunk. Végül e miatt, és mert már k?zel jártunk a Quiron-tenger északi partvidékéhez, a toroni f?parancsnokság, úgy d?nt?tt, azután támadnak, hogy partra szálltunk.

  A támadást azonban annak ellenére, hogy saját tapasztalatból tudhatták mire képes a Harneor-hadtest, nem készítették el? kell?képpen, és megfelel? er?r?l sem gondoskodtak. Arra számítottak, hogy katonáiknak már csak a nomádok és aunok által legyengített er?inkkel kell megvívnia. Ennek azonban éppen az ellenkez?je t?rtént, hiszen a seregünk nemhogy gyengült volna, hanem még egy jókora ork kontingens is meger?sítette.

  46-án elértük a Vas Fiainak szállásterületét. A toroniak ide is nyomon k?vettek minket, nem t?r?dve azzal, hogy birtokháborítást k?vetnek el. S?t, t?bb mint kétszeres túler?nk ellenére egyre merészebbé váltak, és napról-napra k?zelebb nyomultak a f?sereghez. Ghord t?rzsf?n?k k?veteit válasz nélkül küldték vissza, és 49-én rajtaüt?ttek a Khard nemzetség egyik táborán.

  Az ork portyázók ett?l fogva pokollá tették a toroniak életét. Felderít?iket le?ld?sték, egyre-másra csipkedték az el?védjüket, és éjszakai rajtaütésekkel nyugtalanították ?ket. A toroniak mindennek dacára továbbra is a nyomunkban voltak, így aztán az orkok helyismeretét felhasználva csapdába csalhattuk f?erejüket. A kelepcét a Daur nemzetség területén állítottuk fel, két toroni ezredet teljesen szétvertünk, a harmadik kivágta magát, de egészen a toroni határig üld?ztük, és a zászlóját is elragadtuk.

  Ghord t?rzsf?n?k, miután az orkokat ért sérelmek megbosszultattak, nagyvonalúan úgy d?nt?tt, hajlandó a birtokháborítást, és a békeszerz?dés megsértését megbocsátani, ezért a toroni hadifoglyokat és a zászlókat békek?vetek kíséretében visszaküldte Weldarnba, Rhin tartomány székhelyére.

  Rhin tartomány regitor imperalisa, Krachín el-Aracjem, azonban nem megérdemelt büntetést látott hadai megtépázásában, hanem a Birodalom megcsúfolását, és veresége felett érzett dühét az ork k?veteken t?lt?tte ki: agyonk?veztette ?ket a weldarni cs?cselékkel.

  A hadijognak ez az otromba megsértése, mind bennünk, mind a Vas fiaiban, megvetést és bosszúvágyat ébresztett a regitor imperalis és Weldarn lakosai iránt. Az orkok t?rvénye ilyen esetekben csak vérváltságot ismer el, a b?n?s nem válthatja meg magát pénzen, és mivel sem a weldarniak, sem a toroni hadvezér nem mutattak hajlandóságot arra, hogy az ork igazságszolgáltatás kezére adják magukat, Ghord t?rzsf?n?k t?rzsi vérbosszút hirdetett a hitszeg? tartományúr, és f?városának lakosai ellen.

  R?vid tanácskozás után a család vezérkara úgy határozott, hogy mivel mi vagyunk az ?sszeütk?zés okai kárpótolnunk kell az orkokat lehet?ségeinkhez mérten mind anyagi, mind erk?lcsi tekintetben, ezért a család minden katonáját megeskettünk, hogy t?le telhet?en segíti a Vas Fiainak vérbosszúját, valamint a meggyilkolt k?vetek nemzetségének ajándékoztunk egy-egy nagy érték? mágikus erej? csatabárdot. Az orkok szívesen fogadták az ajándékokat és az ígéreteket, és amikor elhagytuk a szállásterületüket, Ghord t?rzsf?n?k vendégbarátjává fogadott engem és fiaimat, a nemzetségf?k pedig vezérkarunk egy-egy tagját, és fiaikat tisztelték meg ezzel.