Rhin déli és nyugati határvidéke

  Eddig meglehet?sen eseménydús hadjáratunk hátralév? idejét nagyrészt zavartalan meneteléssel t?lt?ttük. Trekam 25-én elértük Toron déli határát. Trekam 40-én a nyugati határhoz érkeztünk el, bár nem a gyep?n haladtunk, mert ott számunkra végképp semmi ellátmány nem maradt elérhet?.

  A határvédelem errefelé sokkal lazább sz?vés? volt, mint északon – délen a kyrek birodalmával csak nomád t?rzsek birtokai határosak, amelyek lélekszámban t?bbnyire csekélyek. Rendszeres határmenti harcok itt nincsenek, bár egyik-másik t?rzs néha felkerekedik, hogy végigfosztogassa a nomádok mércéje szerint gazdag vidéket. Toron t?bbnyire véresen megtorolja a rajta esett sérelmet, ami azután jópár évre újra elrettenti a portyázókat. S?t, ami azt illeti a toroniak gyakran ok nélkül is indítanak expedíciókat a határon túlra, csak hogy rettegésben tartsák a t?rzseket. Az is a Birodalom védelmének bevett fogásaihoz tartozik, hogy a túlontúl meger?s?d? nomád népek ellen más t?rzseket bérelnek fel, illetve ügyn?keik viszályt szítanak k?z?ttük.

  így aztán a védelem ereje is igazodik ezekhez a viszonyokhoz. északon egymást érik a korszer? határvárak – délen és nyugaton nagyon is ritkásan állnak, és t?bbnyire igen régi építés?ek. A gyep? szerepe is sokkal jelent?sebb erre – mivel maga a vidék lényegesen ritkán lakottabb, ezért aztán nem volt nehéz egy lakatlan határsávot kialakítani, amin mind?ssze néhány út vezet keresztül.

  Gondoltam rá, hogy az egyik déli határvárat beveszem, és a nomádok kezére adom, hogy tovább gyengítsük a toroniak helyzetét, de végül arra jutottam, hogy nem éri meg a fáradságot. A nyugati nomádok sokkal harciasabbak, mint a délen tanyázók, és, most, hogy a rhini tartományi sereg már nem létezett, a portyázóknak kül?nben is k?nnyebb dolguk volt.

  Miután a nyugati határt elértük, észak felé fordultunk. Az I., a II. és az V. hadtest a határtól jóval keletebbre, a lakott területen haladt, hogy minél nagyobb területet lefedjenek, és valóban, ?k ejtettek is némi zsákmányt, ugyanis a csetepatékban mostanra teljesen felmorzsolódott nemesi felkelés egyre pocsékabb munkát végzett, ami a lakosság kitelepítését, és a készletek elpusztítását illette.

  A III. és a IV. hadtest azonban a gyep? szélén haladt – legalább egy határvárat át akartam adni valamelyik nyugati nomád t?rzsnek. Két várat is elhagytunk, mert nem találtam elég jelent?snak ?ket ahhoz, hogy megérjék a fáradságot – de Dhamur vára egy országkaput ?rz?tt, vagyis egy a gyep?n átvezet? jó min?ség? utat, és mint ilyen, úgy véltem, hogy kell?képen nagy a stratégiai jelent?sége ahhoz, hogy megérje az ostrom fáradalmait.

  Trekam 52-én a két rendelkezésemre álló hadtesttel megkezdtem Dhamur ostromát, a t?bbi hadtestnek pedig parancsot küldtem, hogy lehet?leg maradjanak húsz mért f?ldes k?rzetben, hogy szükség esetén három-négy nap alatt az egész sereget ?sszevonhassuk.

  Dhamur mocsaras talajon épült fel, így az ostromsáncok megépítése a szokásosnál t?bb id?t vett igénybe – kül?n?sen, hogy a f?ld fagyott volt, és mágiával kellett megolvasztani minden egyes k?blábat, amit meg akartunk mozgatni – ekkor pedig a sár okozott súlyos gondot. Mivel a várnak nem volt említésre méltó tüzérsége, a katapultjaink addig is munkához láthattak.

  A vár egyébként régi és silány építmény volt, láthatóan nem komoly ostrom kiállására tervezték. A legénysége mind?ssze ?tszáz f?t tett ki, a falai pedig magasak voltak, de vékonyak, a várat k?rülvev? mágikus csapdák pedig k?nnyen hatástalaníthatónak bizonyultak.

  Terveim szerint az er?d?t nagyjából hét-nyolc nap alatt megadásra kellett kényszerítenünk.

  Már 54-én sikerült egy kisebb rést ütnünk a várfalon, eddigre a mágikus csapdák nagyobb részét is megtaláltuk és hatástalanítottuk. A varázstudóink k?zül néhányan a várárkok felt?ltésébe kezdtek, a t?bbi pedig hozzálátott a védelem lebontásához. A manacsapdákat sorra hatástalanították, a varázshárítókat túlt?lt?tték.

  Az ellenség azonban várakozáson felüli szakértelemmel és elszántsággal védte az er?d?t. A mágikus védelem irányítója, Tharr egy nagyhatalmú kegyeltje ügyesen beosztotta rendelkezésére álló er?ket, és a védelem minden csapásunk ellenére kitartott. A falakon üt?tt réseket is berakták esténként, amíg a mi bombázásunk szünetelt, illetve a legnagyobbat, amin keresztül rohamot indíthattunk volna, egy barikáddal vettek k?rül.

  Nem akartam a katonáimat szükségtelenül vágóhídra küldeni, ezért aztán hiába j?tt el az ostrom hetedik, majd nyolcadik napja, nem rendeltem el rohamot, hanem csak folytattam a bombázást katapultokkal, és csatamágusokkal. Takarmányunk még három napra elegend? volt, bár a k?rnyéket már nagyjából kimerítettük a szipolymoháinkkal – az ostrom els? napján elvetettünk, a másodikon pedig learattunk jó párat, hogy a katonák a k?vetkez? napokat mind az ostrommunkálatoknak szentelhessék.

  Az ostrom kilencedik napján, Marnir 1-jén azonban olyasmi t?rtént, ami miatt ugyancsak megbántam, hogy nem rendeltem el korábban a rohamot: vérhas t?rt ki a katonák k?z?tt, és lópestis a lovak k?zt.

  A vérhas általában nem emberr?l emberre terjed, hanem a szennyezett ivóvíz okozza, de ez valami mágikus válfaj lehetett, mert olyan gyorsan fert?zte meg az egész hadsereget, mintha k?z?nséges nátha lett volna.

  Az emberek k?z?tt terjed? járványnak is csak a legnagyobb er?feszítésekkel tudtunk gátat vetni, a lópestisre gyakorlatilag nem maradt sem emberünk, sem mágiánk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azok az állatok, amik természetes úton gyógyultak ki az el?z? járványból, továbbra sem betegedtek meg, dehát ez elenyész? mennyiség volt. Azonnal segítségért küldtem, és az I. hadtest ideiglenes térkapun el is küldte az Arany Fény lovagjait, hogy a gyógyításban segédkezzenek.

  Love this novel? Read it on Royal Road to ensure the author gets credit.

  A járvány mágikus voltára utalt, hogy rengeteg megbetegedés t?rtént egyszerre: az els? napon ?tezer katona, vagyis a két hadtest állományának jó negyede esett ágynak, és az állatok k?z?tt is jó háromezer megbetegedésünk volt.

  Az általános rohamot még ekkor is elrendelhettem volna, de újabb szerencsétlenség t?rtént: amíg mi a tábori kórházunk kib?vítésével, és a beteg meg az egészséges állatok szétválasztásával voltunk elfoglalva, a ravasz toroniak átt?rtek a térgátunkon, és egy ideiglenes térkapun át elmenekültek, mik?zben a várat t?bb ponton felgyújtották.

  A tüzet még csak átvészelte volna az er?dítmény, de az elmúlt nyolc nap alatt a toroniak telemázolhatták a falakat mindenféle romboló hatású rúnával, mert hamarosan robbanások hallatszottak a várból, és alig egy órával azután, hogy a toroniak távoztak, az er?d ?sszeomlott egy még mindig lángoló, hasznavehetetlen k?halommá.

  A járványokat teljesen felszámolni még ?t napunkba telt, így aztán tizennégy napot vesztegettünk el Dhamur alatt teljesen f?l?slegesen, és az egész vállalkozás mintegy ?tszáz katona és vagy kétezer lovunk életét k?vetelte.

  Mindezek után nem voltam éppen virágos kedvemben, amikor végre elvonulhattunk Dhamur alól. A katonák hangulata is nyomott volt, és fáradtak is voltak, mert az utolsó három napban kifogytunk a takarmányból, ezért újra szipolymohákat kellett vetni és aratni, de ehhez messzebb kellett menni, mert a k?zelben már az ostrom elején minden f?ldet kiszipolyoztunk. Azel?tt a járványok fékentartása meg az ostrommunkálatok kívántak megfeszített munkát, és mindezért a fáradságért cserébe semmi eredményt nem tudtunk felmutatni.

  Chrysaleas tábornok nagyon komolyan vette a fiaskót. El?adta nekem, hogy nézetei szerint eddig azért is nyerhettünk majdnem mindig a toroniak ellen, mert a 3. hadsereg els? rhini hadjáratával félelmetes reputációt vívott ki magának az ellenségeink k?z?tt. Ugyanakkor a sorozatos gy?zelmek, amiket vereségek nem, legfeljebb d?ntetlenek árnyékoltak be, minden várakozáson felül meger?sítették a hadsereg szellemét.

  A dhamuri fiaskó, folytatta Chrysaleas mindkét el?nyünket végzetesen alááshatja. A toroniak szemében t?bbé nem legy?zhetetlen ellenfelek leszünk, a mi katonáink pedig éppen ellenkez? el?jellel, arra a vélekedésre juthatnak, hogy a toroniak vezérei ravaszabbak, taktikusabbak az ? parancsnokaiknál.

  Ezért a tábornok amellett kardosokodott, hogy vonuljunk nyomban a k?vetkez? vár ellen, és minél hamarabb vegyük be, hogy mind a két fél belássa, a dhamuri eset egyszeri és megismételhetetlen marad a j?v?ben.

  Mik?zben érvelését hallgattam, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Chrysaleas f? indoka kimondatlan maradt, ugyanis a kyr hadvezér személyes sértésként élte meg, hogy a toroniak túljártak az eszén. úgy t?nt számomra, hogy nem els?sorban a hadsereg moráljának van szüksége egy gyors, a toroniak felett aratott gy?zelemre, hanem Chrysaleas ?nérzetének. Márpedig az erigowi a legvitézebb, és a csatatéren a legjobban teljesít? parancsnokom volt – ha saját magába vetett hite megrendül, annak kétségkívül az egész hadsereg kárát látta volna – ez pedig sokkal inkább ?szt?nz?tt arra, hogy megfogadjam a tanácsát, mint bármelyik indok, amivel el?hozakodott.

  Ugyanakkor maradt bennem némi bizonytalanság, hogy valóban helyesen mértem-e fel Chrysaleast, és nem csak a saját érzéseimet vetítem-e ki rá. Ezért úgy d?nt?ttem, hogy, miel?tt sejtésemet tekintetbe venném, megvizsgálom, hogy a felhozott érvek alapján érdemes-e belemennem egy újabb ostromba. így aztán másik jelen lév? tábornokomhoz, Liromaghoz fordultam, és kikértem a véleményét a Chrysaleas által felhozott érvekr?l.

  Az id?s elf hadvezér szerint a hadsereg szelleme és fegyelme sokkal jobb volt annál, hogy egyetlen vereség kikezdje, ezért f?l?slegesnek tartotta, hogy pusztán a morál javítása végett újabb ostromba kezdjünk. A toroniak harci kedve miatt sem aggódott, hiszen, mint kifejtette, a császár katonáinak így is éppen elég jó a harci szelleme, és az, hogy egy saját er?djüket sikerült lerombolniuk, miel?tt az a mi kezünkre került volna, aligha ellensúlyozza azt, hogy a hazájuk legnagyobb tartományát már másfél év óta büntetlenül fosztogatják az északi seregek. Liromag egészen más okból javasolta egy újabb határvár ostromát – abból az okból, amib?l Dhamur ostromába is belekezdtünk, vagyis továbbra is fontosnak tartotta, hogy rést nyissunk a nyugati nomádok számára a határon.

  Más-más okból tehát, de mindkét velem lév? tábornokom amellett foglalt állást, hogy tegyünk még egy próbát, és végül magam is arra jutottam, hogy eredeti tervünk kivitelezése megéri egy újabb ostrom fáradalmait. Portenket szemeltem ki k?vetkez? célként, és odarendeltem Ralk tábornokot, és az V. hadtestet is.

  Chrysaleasnak, és mindazoknak (k?ztük nekem is), akik esetleg abban reménykedtek, hogy az újabb ostrommal elfeledtethetik az el?z? kudarcban játszott szerepüket, csalódniuk kellett, mert az orkok egy nappal a III. és a IV. hadtest el?tt értek a vár alá, és egyetlen rohammal elfoglalták azt.

  Ezt a meglep? eredményt kül?n?sen kínossá tette számunkra, hogy Dhamur kimenekített legénységének legalább fele Portenkben talált menedéket. Igaz, a két vár k?zül egyértelm?en Dhamur volt az er?sebb, de ett?l ugyan egyikünk sem érezte jobban magát. A helyzeten az sem javított, hogy az orkok a maguk nem túl tapintatos módján hívták fel a III. és IV. hadtest katonáinak figyelmét arra, hogy tulajdonképpen az ? munkájukat végezték el. Végül az V. hadtestet vissza kellett küldenem kelet felé, az ország belsejébe, hogy elejét vegyem a hadtestek k?z?tti ?sszet?zéseknek, és a k?vetkez? határvárat, Morejt a III. és a IV. hadtesttel egyedül indultam bevenni.

  Marnir 24-én értünk Morej alá, és még aznap éjszaka elfoglaltuk a várat, méghozzá minimális veszteségekkel. Liromag pusztázói és vadászai délr?l vonták el az ellenség figyelmét, er?teljes nyílzáport zúdítva a falakra, mik?zben a gianagi gyalogság fenyeget?en felfejl?d?tt, létrákkal jól láthatóan ellátva.

  A támadás azonban az északi oldalon k?vetkezett be. A toroni várat térgát védte a nemkívánatos vendégek ellen, de ennek hatása a falaktól húsz lépésnyire megsz?nt. A térmágusaink erejük végs?kig való megfeszítésével képesek voltak a 26. és a 31. zászlót Chrysaleasszal együtt a térgát szélére teleportálni, és a két zászló meg a kyr tábornok megrohanta az északi falakat, miel?tt az ellenség átcsoportosíthatta volna az er?it.

  Mikor a toroniak minden erejüket bevetették, Liromag is elindította a maga rohamát, és egy óra múlva a kezünk?n volt az er?dítmény.

  Maga a gy?zelem jelentéktelennek látszott, és a nyugati nomádok egyáltalán nem váltották be a hozzájuk f?z?tt reményeinket. Toron, most, hogy acéllal már nem tarthatta sakkban a puszták és az erd?k népeit, egy még hatékonyabb fegyverhez nyúlt, az aranyhoz, és a toroni kincstár gazdagságával egyetlen északi állam tartalékai sem vetekedhettek. A nomádok sokkal jobban szerették a pénzt, mint amennyire gy?l?lték a toroniakat, és a kifosztott tartományban kül?nben sem termett volna annyi zsákmány, mint amennyit a császártól kaptak, ráadásul ehhez csak annyit kellett tenniük, hogy otthon maradnak.

  Ez persze csak a kezdet volt, a toroniak szándéka természetesen az volt, hogy a nyugati nomádokat zsoldosként vessék be az északi Sz?vetség ellen, de egyel?re ehhez túlságosan mély volt még a felek k?z?tti bizalmatlanság, arról nem is beszélve, hogy a t?rzsek, amelyek eddig félték Toron hatalmát, most az ? legy?z?jüknek járó tisztelettel kezeltek minket.

  így aztán a két várat amit elfoglaltunk, végül jobb híján leromboltuk, mivel ilyen távol minden más er?dítményünkt?l, nem akartam hely?rséget hagyni. A helyzetben rejl? irónia nem maradt hatástalan a hadseregre, de a gy?zelmeknek k?sz?nhet?en a k?zhangulat mégis javult, és az embereknek az is vigaszul szolgált, hogy Toronnak rengeteg aranyába került, hogy a nomádokat távol tartsa a határaitól.