A ran-reeli csata

  A toroni er?k, amik velünk szemben álltak Terseir 13-tól 16-ig, alig 20 000 katonából álltak. Hogy a felderít?inket megtévesszék, és úgy t?nj?n mintha a valódi létszámuk tízszeresét tennék ki, ezek a katonák állandóan nyüzs?gtek a táborban. Azonban mindez nem lett volna elég, hiszen a mentalistáink nyomban kiszedték volna a foglyokból a valóságot. Ezért el-Cirjem egy nagyon érdekes megoldást alkalmazott: a t?meges hipnózist. A hipnózist, mivel nem mágikus eredet?, a mentálmágusaink nem vették észre, csak kés?bb, amikor már úton voltunk Ran-Reel felé.

  A másik kérdés, amire nem volt még válaszunk 16-án az volt, hogyan tudta elrejteni el-Cirjem a teljes haderejét a régens felderít?i el?l. Mint utóbb kiderült, a toroniaknak ezúttal két istenük sietett segítségére.

  El-Cirjem személyes patrónusa, Sogron, és a sz?rnyisten, Tharr. Az el?bbi nem csak a tüzet, hanem a fényt, és az id?járást is uralma alatt tartja, és k?dbe meg s?tétségbe burkolta a császári légiókat, akik alig egy-két mért f?ldnyi távolságban k?vették a régens oszlopát. Hogy ez a segítség milyen pazar áldozatokat kívánhatott meg a kyr hadvezért?l, az elképzelhet?. Kés?bb ? maga mondta el nekem, hogy a saját pénztárcájából vagy kétmillió aranykoronát k?lt?tt áldozati állatokra és tárgyakra, a császár hadipénztára pedig még ennél is t?bbel járult hozzá az er?feszítésekhez.

  Tharr, akit háromfej?ként is emlegetnek a toroniak, els?sorban a káosz fenntartásáért felel?s a világban (ugyancsak furcsálltam mindig, hogy a káosz fenntartásának eszk?zéül a világ legrendezettebb országát választotta). ? a manát, és a szellem hatalmát zavarta ?ssze a toroni seregek k?rül. így azok a felderít?k, amelyek olyan k?zel mentek a császáriakhoz, hogy átláttak az álcájukon, menthetetlenül elpusztultak, és üzenetet sem tudtak küldeni.

  Hogy Tharr segítsége mennyibe kerülhetett, azt nem tudom, de mindenképpen kevesebbe, mint Sogroné. Az áldozatokat ugyanis Tharr legf?bb kegyeltje, a császári lélek?r ajánlotta fel.

  Ennek a tisztségnek a visel?je elméletben Tharr egyházainak feje, akinek az isten minden szolgálója engedelmességgel tartozik. Az ember azt gondolná, hogy ekként a lélek?r?k voltak a polgárháború alatt a császári hatalom f? ellenlábasai. A valóságban azonban h?ek maradtak a császárhoz, akinek a személyes szolgálatára esküdtek fel, és ezért istenükt?l kapott hatalmuk nagyobb részével, és teljes egyházi befolyásukkal fizettek.

  Nem így a mostani lélek?r, aki Tharr egyik legnagyobb egyházának vezet?je volt akkoriban. ? egészen újonnan, a polgárháború után került a mostani tisztségébe, és a kinevezése része volt az árnak, amit a császár a békéért fizetett. Sz?rnyistene állítólag olyan mértékben kegyelte ezt a férfiút, hogy a vértezetét és a kardját személyesen készítette el, bár én azt hiszem ezt a szóbeszédet inkább csak maga a lélek?r terjeszthette el, ura pedig, aki kedvét leli a hazugságokban, nem cáfolta meg.

  Amikor el-Cirjem megírta a császárnak, hogy mekkora veszteségeket szenvedett, a császár kellemetlen lélek?rét küldte el segítség gyanánt, hogy az mozgósítsa az egyház erejét is a nyugati hadszíntéren. Az egyházf? két fanatikus szerzetesekb?l álló légióval érkezett, de ennél is fontosabb volt, hogy istene csaknem korlátlan támogatásával is rendelkezett. A mindenkori lélek?r mellesleg egy fekete lobogó birtokosa is.

  A napkelte el?tt vívott küzdelem a toroniak számára katasztrófába torkollott a Ran-Reelt?l három mért f?ldre fekv? dwoon tábornál. A dwoonok eleinte nehezen tartották magukat, de a segítség nem váratott magára sokat. A légiók oldalán volt ugyan a meglepetés, de amint az els? tarini zászlók megérkeztek, a csata els? epizódjának kimenetele eld?lt. Napkelte el?tt egy órával a régens már elég er?snek érezte magát, hogy egy helyen hagyja átt?rni a toroniakat a tábor sáncain. Egy teljes légiót sikerült ilyen módon csapdába ejtenie: mikor az egész alakulat a sáncon belül volt már, két oldalról a tariniak pajzsfala támadott, szemb?l pedig a régens nehézlovassága. Az el?bb még gy?zelmesen el?renyomuló toroniak pillanatok alatt a sánchoz szorultak, de nem tudtak olyan gyorsan menekülni, mint ahogy a mieink kaszabolták ?ket. Mire a nap felkelt, a sánc már újra mindenütt a régens kezén volt.

  El-Cirjemnek, amint tudomást szerzett arról, hogy a régens er?sítést kapott, azonnal vissza kellett volna vonulnia. Még k?nnyen megtehette volna, amíg a tariniak meg nem érkeztek teljes számban a régensnek egyedül nem volt elég ereje, hogy nyílt terepen kiálljon a toroni f?sereg ellen.

  A kyr hadvezér azonban tétovázott, mert el?sz?r nem hitt a jelentésnek. Amikor a harmadik roham átt?rte a dwoon védelmet, meggy?z?d?tt róla, hogy ? mérte fel helyesen a helyzetet, és minden tartalékát mozgósította, hogy ?sszeropantsa a nyomás alatt már így is tántorgó északiakat.

  Ehelyett azonban a megújított rohamot mindenhol visszaverték, és az az egy légió, ami átjutott a sáncokon, elpusztult. El-Cirjem csak ekkor eszmélt fel, és elkezdte visszavonni az egységeit, de már kés? volt. A tariniak és a dwoonok a visszavonuló légiók nyomába eredtek, és, ha azok nem állnak pajzsfalba, az északiak egyszer?en átgázolnak rajtuk.

  Kül?n nehezítette a helyzetet, hogy a régens tábora három egymás mellett álló domb tetején állt, így a lendület is az északi katonákat segítette: el?sz?r a domb lábáig ?zték a toroniakat, majd továbbra is a nyomukban maradtak, és nem engedtek id?t nekik arra, hogy csatasorba álljanak.

  Stolen content warning: this content belongs on Royal Road. Report any occurrences.

  El-Cirjem k?zben minden lovasságát ?sszeszedte, és ezekkel hajtott végre egy ellenl?kést. A saját gyalogságát így még nagyobb rendetlenségbe hozta, hiszen kénytelen volt átgázolni rajta, de a dwoonok és t?rpék el?renyomulását megállította.

  A lélegzethez jutó toroni légiók végre rendezhették a soraikat. Lassan érvényesülni kezdett a számbeli f?lényük. Az északi pajzsfalak lépésr?l-lépésre hátráltak, és visszaszorultak a dombokra. De amikor el-Cirjem vissza akart vonulni, a régens nehézlovassága ismét lecsapott, és a gyalogság ismét el?renyomult, hogy ?sszecsapjon a toroniakkal.

  A nap hátralév? része kemény küzdelemben telt el. A kyr hadvezér még t?bb ízben megkísérelte a visszavonulást, de végül csak az este leszálltával tudott elszakadni az északiaktól. Ekkor d?nt?tt úgy, hogy a s?tétség leple alatt megpróbál elosonni. A t?rpék azonban nagyon is jól látnak a s?tétben, és a harc végeztével Toroff Nelhac csendben megkerülte a toroni táborokat egy hadtesttel, és csapdát állított az úton.

  El-Cirjem valószín?leg számított egy ilyen húzásra, mert alaposan f?lderítette maga el?tt az utat, de nem a toroniak istenei az egyetlenek, akik el tudják rejteni a k?vet?iket. A t?rpéket a f?istenük, Kadal burkolta s?tétbe, és a csapda észrevétlen maradt, egészen addig, amíg bele nem sétált a menetoszlop elején haladó légió.

  A t?rpék csak lecsaptak, és kereket oldottak, de a keletkez? z?rzavart egy órába került lecsillapítani, és a császáriak utána is óvatosan és lassan haladtak csak el?re, újabb rajtaütésekt?l tartva.

  Az éjszaka folyamán a kimerült toroniak két mért f?ldet hagytak maguk m?g?tt, azután, még mindig s?tétben, illetve a varázstudóik által biztosított világítással, nekiláttak tábort verni.

  Egy-két órát alhattak talán, amikor megérkeztek az ilanoriak. Ezek persze nem voltak kevésbé fáradtak, hiszen az elmúlt nap és éjszaka alatt r?vid pihen?kkel kilenc mért f?ldet tettek meg. Azért ennyit, mert kerültek egyet kelet felé, hogy erre elzárják a toroniak visszavonulási lehet?ségét. De minden fáradságuk ellenére azért csatarendbe álltak, és szokásuk szerint nyilakkal kezdték zaklatni az ellenséget.

  Mit tehetett el-Cirjem? Hadrendbe állította a lovasságát, és néhány légiót, a t?bbieket meg hagyta aludni. Az ?sszecsapás a holtra csigázott ellenfelek k?z?tt nem volt valami heves, de a cél az volt, hogy mire a régens megérkezik a toroniak minél nagyobb része kifáradjon.

  A kyr hadvezér ügyesen választotta meg a táborhelyét, amely a Reel folyó keleti partján, k?zvetlenül Ran-Reel városa mellett terült el. A folyón az egyetlen híd három mért f?ld távolságban a városnál volt, gázlók pedig nem akadtak a sebes folyású mély vízben.

  A folyó Tharrnak volt szentelve, ezért a varázstudóink egyel?re nem tudták befagyasztani, így a régensnek meg kellett szereznie a hidat. A toroniak nem védelmezték túl hevesen az átkel?t, de azért megfizettették az árát a mieinkkel. Azután utcai harc k?vetkezett, és itt a tariniak meg a dwoonok húzták a r?videbbet, meg-megújuló támadásaik ?sszeomlottak és vérbefulladtak. K?zben az ilarok is szorult helyzetbe kerültek, a túler? lassan f?léjük kerekedett.

  A dél utáni harmadik órában azonban megfeszített munka eredményeként elkészült két pontonhíd a Reel folyón, és az ezeken átkel?ket a toroniak nem tudták visszaszorítani a hídf?állásukba. Az ilarokon enyhült a nyomás.

  A dél utáni ?t?dik órában pedig dél fel?l megjelent a 3. hadsereg el?védje, és oldalba támadta az ilanoriakkal viaskodó légiókat. A harc hullámzott, a régens hadai átkeltek, és megint leszállt az éjszaka.

  A dwoonok és a tariniak ezúttal nem építettek tábort, és a 3. hadsereg sem, de a rajtaütésekhez már mindkét fél túl fáradt volt.

  Hajnalban megindult a végs? támadás, és a toroniak helyzete gyorsan rosszabbodott. Néhány légió soraiban túl sok volt a kiképzetlen újonc, és a pajzsfalak meg négysz?gek sorra megt?rtek. A császári lélek?r légiói eleinte bátran harcoltak, de amikor egy fiatal dwoon katona a 3. hadsereg I. hadtestéb?l párviadalban meg?lte a toroni f?papot, és elragadta a zászlaját, ez a két légió is futásnak eredt.

  El-Cirjem meg sem próbálta megállítani a futókat, hanem a megbízható egységeit maga k?ré gy?jtve megpróbált kit?rni a bekerítésb?l, de a régens, aki uralma alá vonta az ellenséges tábortól északra fekv? síkságot, meghiúsította a próbálkozást.

  A kyr f?vezérnek délre jó, ha százezer embere maradt, a t?bbi mind kereket oldott, vagy meghalt. A menekül?k k?zül csak kevesen tudtak átcsúszni a bekerít? seregek k?z?tt, a t?bbségüket a mieink ide-oda hajkurászták, és lekaszabolták vagy foglyul ejtették. El-Cirjem kitartott, ameddig lehetett, de belátta, hogy most végs? vereséget szenvedett, és kit?zte a fehér zászlót.

  A harcot beszüntettük, és a toroni tábornok személyesen ment k?vetségbe Garyn da Rangához. A régens a seregnek szabad elvonulást biztosított, ha leteszik a fegyvereiket, és átadják Füstvárat. El-Cirjem kijelentette, hogy a fegyverletételre hajlandó, de Füstvár átadásáról szó sem lehet. Végül két gedaga-yggiri határvár feladásában, és ?tmillió aranykorona váltságdíjban egyeztek meg a felek. A régens a császári lélek?r lobogója kivételével minden zászlót visszaadott a toroniaknak, amit a ran-reeli csatában zsákmányoltunk, és a tiszteknek engedélyezte, hogy megtartsák a kardjukat. Ezután a toroniak hadrendbe álltak, és fegyvereiket, valamint vértezetüket halomba rakták az alakulataik el?tt, a lovasság ezen kívül egy csomóba gy?jt?tte a lovait is. Ezután a sereg szomorúan visszaindult Jegen felé.

  El-Cirjem és néhány f?tisztje túszként nálunk maradt, amíg a várak átadása le nem zajlott. Ez alatt az id? alatt volt id?m jobban megismerni a toroni tábornokot, aki iránt az els? pillanattól fogva ?szt?n?s szimpátiát éreztem, és mint kiderült, ezzel ? maga is így volt. Az elk?vetkez? pár napban mindkett?nk meglepetésére szoros barátság alakult ki k?z?ttünk. Miután mind az er?d?k, mind a váltságdíj átadása megt?rtént, el-Cirjemet és kíséretét szabadon engedtük.

  A kyr hadvezér nem vált kegyvesztetté, mint a legt?bb vesztes toroni tábornok, a császár leváltotta ugyan a nyugati hadszíntér f?parancsnoki posztjáról, de keleten jelent?s seregeket rendelt a parancsnoksága alá. A háború kés?bbi éveiben nem egyszer el?fordult, hogy szemben álló seregek parancsnokai voltunk, és ilyenkor mindkett?nk számíthatott arra, hogy a foglyai és a sebesültjei tisztességes bánásmódban részesülnek, ami azokban az években bizony ritkaság volt. A barátságunk a háború után is megmaradt, és ez a k?nyv számos olyan részletet tartalmaz, amelyet el-Cirjem tábornok világított meg el?ttem.

  A szerz? egyik fia, Garyn Harneor hadnagy.