Ornel Harneort 1268-ban az Unió ellenségeivel való ?sszejátszás hamis vádjával Ranil Els? Lovagja f?-, és jószágvesztésre ítélte. ? azonban, saját ártatlansága tudatában nem volt hajlandó alávetni magát az ítéletnek, és teljes családjával, valamint familiárisaival együtt szám?zetésbe ment.
T?bb mint száz évig tartott a Harneor család szám?zetése, de a család és k?vet?i nem fordultak el az úrtól, hanem továbbra is megmaradtak Ranil legh?ségesebb híveinek.
1380 nyarán, amikor elért Garyn da Rangának, az Unió régensének hazahívó levele, épp az obasz t?rzsek fejedelmének, Hiere Otlokirnak a zsoldjában verekedtem Quironeiában a család f?erejével. Mivel a szerz?désünk az év végéig szólt, és egy tenger állt k?ztünk és az Unió k?zt, még hosszú hónapokig nem térhettünk vissza sosem látott hazánkba. De kül?nben sem voltam benne bizonyos, hogy haza kívánunk-e egyáltalán térni. A családot ártatlanul meghurcolták, és ezért méltó elégtétel járt, ami feledteti velünk, hogy száz esztendeig ettük a szám?z?ttek keser? kenyerét, Ranil els? lovagja azonban szót sem ejtett levelében jóvátételr?l.
Ezen kívül még t?bb okom is volt kételkedni abban, hogy hazatérésünk a család javát szolgálja-e. Hatezer f?s seregünk állandó fenntartása rendkívül k?ltséges dolog volt, de eddig gy?ztük, mivel a kardunk áruba bocsátásából, és birtokaink j?vedelmeib?l befolyó ?sszegek lehet?vé tették ezt. Arra viszont nehezen számíthattunk, hogy az Unió ugyanolyan b?kez? lesz velünk, mint eddigi alkalmazóink (els?sorban az obasz fejedelem), mert a Quiron-tenger északi partján béke honolt, és békében egyetlen állam sem áldoz t?bb pénzt a hadseregére, mint amennyit feltétlenül szükséges.
így aztán hadseregünk megtartására két megoldás kínálkozott; az egyik a hader?nk cs?kkentése, a másik, hogy állandó j?vedelmeinket nagymértékben megn?veljük. Mivel quironeiai birtokainkat mindenképpen fel kellett adnunk, legalább ?tvenezer tiarnieli hold k?zepesen term? f?ldre lett volna szükségünk. Az Unióban azonban nem voltak már tudtommal szabad, kiosztható állami f?ldek, amelyeket megkaphattunk volna.
Azért pedig, hogy t?zzel és vassal, vérünk hullatásával szerezzünk új f?ldeket, igazán nem volt szükségünk egy hosszú és veszélyes északi útra, hiszen eddigi szerzeményeinket is Toron dél-quironeiai tartományaitól vettük el nagyrészt, ezt pedig ezután is bízvást megtehettük.
Szintén a hazatérésünk ellen szólt, hogy ezzel függetlenségünk jelent?s csorbát szenvedett volna. Mi eddig kerültük az olyan megbízásokat, amelyek túlságosan nagy kockázattal jártak, ha azonban hazatérünk, akarva – nem akarva idegen parancsnok alá kell adnunk a hadainkat, aki nem feltétlenül viseli szívén úgy a katonáink sorsát, mint a család hadvezérei.
Abban sem voltam bizonyos, hogy az anyaország lakosai befogadnának egyáltalán minket. Hiszen a dwoon nép híresen idegengy?l?l?, és százévnyi szám?zetés alatt igencsak eltávolodtunk az otthoniaktól, mind szokásokban és erk?lcs?kben, mind pedig a beszédünkre nézve. Igaz, mivel az Unió csatlakozott id?k?zben az északi Sz?vetséghez, az idegengy?l?letnek minden valószín?ség szerint enyhülnie kellett, csakhogy ez egyidej?leg erv befolyást jelentett. Ezt pedig mindenképpen károsnak kellett tartanom, miután Dél-Quironeiában t?bb ízben is harcoltunk erv zsoldosok mellett és ellen is, és egyik alkalommal sem tettek rám valami kedvez? benyomást.
Ugyanakkor számos érv a hazatérés mellett szólt. Minden igazságtalan sérelem dacára ugyanis még mindig dwoonok voltunk, akik felel?sséggel tartoznak a hazájuknak, akkor is, ha a hazájuk kivetette ?ket magából. Ez a haza pedig mióta létezett, állandóan veszélyben forgott, és most segítséget kért t?lünk, hívott minket, nekünk pedig k?telességünk volt felelni a hívó szóra.
Azt sem tagadhattuk, hogy Dél-Quironeiában állandóan a beolvadás veszélye fenyeget bennünket. Az elmúlt száz esztend?ben ugyan sikerült ezt elkerülnünk, de vajon ezután is így lesz? Az obasz t?rzsek eddig a sz?vetségeseink voltak, és együtt harcoltak velünk a mindnyájunkat fenyeget? toroni hatalom ellen, de most, hogy az évtizedes háborúskodás a végéhez k?zelít, és megalakult a fiatal aszisz állam, vajon nem fogja-e kivetni magából az idegen testeket? A mostani nemzedék fel?l nyugodt voltam, túl frissek voltak még fegyverbarátságunk emlékei ahhoz, hogy a Harneorok és az obaszok k?z?tt gy?l?lség keletkezzen, de vajon a mostani hercegkapitányok fiai nem látnak-e majd veszélyt abban, hogy van egy nép az országban, amely más nyelvet beszél, és más istenhez imádkozik, mint ?k? Nem fogják-e el?sz?r t?rvényekkel, majd t?zzel és vassal arra kényszeríteni a mi fiainkat, hogy elhagyják ?seik hitét és nyelvét, vagy nem ?zik-e ki ?ket az országból? Akkor pedig nem jobb-e elébe vágni a bajnak, és barátságban elválni, majd visszatérni oda, ahová tartozunk?
If you spot this narrative on Amazon, know that it has been stolen. Report the violation.
Súlyos, és komoly kérdések voltak ezek, és nem d?nthettem bennük egyedül, de egyel?re arra sem adódott alkalom, hogy ?sszehívjam a családi vezérkart, és zavartalanul megvitathassuk ezeket a dolgokat. Háború volt, és egy ilyen tanácskozás óhatatlanul is egyenetlenségekhez vezetett volna a kül?nb?z? vélemények hívei k?z?tt, ezt pedig nem engedhettem meg. Eltitkolni a dolgot nem lett volna célszer?, mert mindenki tudta, hogy k?vet érkezett hozzám Davalonból, tehát a hallgatásom csak bizonytalanságot keltett volna személyemet illet?en. Ezért a család elé tártam az Unió ajánlatát, ugyanakkor mind a tiszteknek, mind a legénységnek megtiltottam, hogy megvitassák, szabad-e, kell-e élnünk ezzel az ajánlattal.
Az Unió vezet?inek küld?tt r?vid válaszomban megígértem, hogy amint arra alkalom adódik, megtanácskozom a dolgot a család vezérkarával, és ugyanakkor világossá tettem, ha az Unió a kardjainkat akarja, fizetnie kell értük.
Mikor 1380 ?szén a hadiszerencse egész dél-Quironeiában az obasz fegyverek gy?zelmét hozta, Toron békét kért. Hiere király a háborús gy?zelmet megünneplend?, diadalmenetben vonult be f?városába, Ifinbe, és b?kez? jutalomban részesítette azokat, akik gy?zelmében a legnagyobb szerepet játszották. A Harneor család hadait kül?n?sen nagy kitüntetésben részesítette az új-freiglundi hadjáratban mutatott vitézségükért és állhatatosságukért. Minden k?zkatona három arany jutalmat kapott; az altisztek és a tisztek egy-egy remek abbitacél sisakot; a f?tisztek pedig még ráadásként egy pompás csatalovat választhattak maguknak az uralkodó méneséb?l. A család birtokai mintegy ?tezer tiarnieli hold termékeny f?lddel gyarapodtak, a mindenkori családf? pedig bárói címet kapott.
A látható kedvezés ellenére, amelyben a nagykirály szemmel láthatóan még h?séges obasz hercegkapitányaival szemben is részesített bennünket, a család vezérkara a hazatérés mellett d?nt?tt, ha a Naptanács hajlandó
- az Unió ?sszes templomában kihirdettetni a Harneor-család ártatlanságát a b?nben, melyben elmarasztalták;
- a család mindenkori fejének ?rgrófi címet adományozni, és a családnak juttatni hatvanezer tiarnieli hold f?ldet lehet?leg egy t?mbben;
- a családi birtokokon beszedett állami adók felét a család rendelkezésére bocsátani, abban az esetben, ha ezen birtokok Toronnal határosak lennének;
- helyet biztosítani a Marnissban a családot a szám?zetésbe k?vet? Arany Fény lovagrend nagymesterének;
- mindazokat a határvárakat, amelyek a család birtokain állnak, a mindenkori családf? parancsnoksága alá rendelni.
Igaz, ezek igen súlyos feltételek voltak, de mindenképpen igazságosak és jogosak. éppen ezért úgy éreztük, hogyha a Naptanács valóban azt akarja, hogy hazatérjünk, félreteszi a büszkeségét, és bele fog egyezni a k?veteléseinkbe. Az egyetlen komoly gondot a 2. pont jelenthette, mert, mint már említettem, tudomásunk szerint az Unió vezet?inek nem állt rendelkezésére egyetlen t?mbben ekkora mennyiség? állami f?ld. Ezért a vezérkar azt is elhatározta, hogy a család szükség szerint kevesebb az Unió területén lév? f?lddel is beéri, és a nyugati nomádok, vagy a toroni birodalom f?ldjéb?l kerekíti ki a birtokait.
A Marnissban, amikor megkapták a feltételeinket, parázs vita kerekedett, és a tanács tagjai k?zül sokan felháborodtak a Harneor család ?szemérmetlenségén”. Még t?bben azonban lenyelték a büszkeségüket, ahogyan arra számítottunk, és átlátták, hogy egy évszázad keser?ségeiért kell kárpótolniuk a családot, és azt is, hogy a Harneorok Dél-Quironeiában jelentékeny hatalmú urakká váltak, akik hozzászoktak, hogy b?ségesen megfizetik szolgálataikat. Most pedig a család hajlandónak mutatkozott a szabadságát feladni, és végleg elk?telezni magát, érthet? tehát, ha magas árat számított fel érte.
Hosszú huzakodás során végül is azok, akik pártunkat fogták, meggy?zték azoknak a t?bbségét, akik ellenünk foglaltak állást. Nem csekély szerepe volt ebben Garyn da Rangának, az Unió régensének, akit, mint kés?bb bevallotta nekem, b?ntudata is a mi pártunkra állított amellett, hogy ?szintén az Unió javára szolgáló dolognak tartotta a hazahívásunkat. Ez a b?ntudat pedig abból eredt, hogy da Ranga ekkor már fél évszázada Ranil els? lovagja volt, és az ország régense, és mindezen id? alatt, noha sejtette, hogy a család elmarasztalása nem volt igazságos, semmit sem tett az érdekünkben.
Nos, szavunk sem lehetett, da Ranga emberül megfizette a tartozását: rávette a Marnisst, hogy elfogadja minden k?vetelésünket, és azután az állami f?ldek tagosításával, és új f?ldek vásárlásával megszerezte nekünk azt a hatvanezer tiarnieli hold f?ldet, amelyre igényt tartottunk.
A dwoon év az év leghosszabb napjával, a nyárk?zéppel kezd?dik.
Kb 4000 pyarroni négyzetláb